The Body Shop - Vanilla Pumpkin




Kedves Olvasóm,
jó pár hónap eltelt a legutóbbi bejegyzésem óta. Elég sűrű volt az elmúlt időszak, ugyanis a tanítási gyakorlatomat végeztem, mellette írtam a szakdolgozatomat és a tanári portfóliómat. Pár napja pedig  letettem az államvizsgámat és ezzel hivatalosan is Tanárnő lettem, de majd erről egy külön blogbejegyzésben szeretnék írni. 

Most azonban egy termékcsaládot szeretnék bemutatni nektek. Már régóta szemezgettem a "The Body Shop" termékeivel, azonban a környékemen nincs üzletük, netről meg (akkor még) nem akartam rendelni. Azonban körülbelül tavaly október óta elkezdett érdekelni, hogy mivel is ápolom a bőrömet, illetve

olyan termékeket kerestem, amik állatkísérletmentesek. 


A márkáról nagyon jókat hallottam, aránylag jó alapanyagokkal dolgoznak (bár azért van pár alkotóelem, amit elhagyhatnának) és állatkísérletmentesek, mellesleg több termékük vegán is. Először egy arcradírt rendeltem. Nagyon bevált, így azóta már pár rendelést leadtam a webshopjukban. Szinte csak az ő terméküket használom arc- és bőrápolásra. 

Az egyik kedvenc youtube videósom (Szilvaglam) még az ősszel hirdetett egy nyereményjátékot, ahol (az akkor) legújabb termékcsaládjukat, a Vanilla Pumkin-t lehetett megnyerni. Én voltam az a szerencsés... Nagyon örültem neki, ugyanis épp azon gondolkoztam, hogy a kézkrémet megrendelem. A csomag tartalmazott egy nagy kiszerelésű testvajat, tüsfürdőt és az előbb említett kézkrémet is. 

Nem csalódtam továbbra sem a márkában, nagyon beváltak ezek a termékek is. A termékcsalád illata nagyon finom, különleges és markáns. Előfordulhat, hogy valakinek sok. Aki nem szereti a tököt, annak lehet nem fog tetszeni, bár inkább a vanilla illata dominál. A testvaj és a kézkrém is nagyon jól hidratálja a bőrömet és az illatuk hosszan tart. A tüsfürdőnek is kellemes az állaga, jól habzik, de az illata nem tart sokáig. 

Ha este használom a testvajat, a pizsimnek több nap múlva is vanillás tök illata van. 

Szóval mindenkinek tudom ajánlani a terméket, bár sajnos mivel limitált kiadású így nem sokáig lehet már kapni az üzletekbe és a webshopban. Azonban jelenleg még akciósan lehet megvásárolni, így aki szeretné kipróbálni, szerintem csapjon le az utolsó darabokra.

Íme pár kép a termékekről:







Köszönöm szépen, hogy elolvastad a blogbejegyzésemet!

Üdvözlettel,
Dia

(A képek saját készítésűk.)







Megjegyzések